Üdvözöllek a diabetológiai és belgyógyászati honlapomon !

-nem tudom milyen úton találtál rám, de ha már itt vagy, s a szakterületem (belgyógyászat-diabetológia) az érdeklődési köreidbe tartozik, akkor örömmel veszem ha végigjárod honlapomat.

Mit jelent a DIABEL ?
Amikor elhatároztam, hogy egy saját honlapot készítek végignéztem a lehetséges domain neveket, s szinte minden ami szóba kerülhetett már foglalt volt, ezért döntöttem úgy, hogy a diabetológia és belgyógyászat első három betűjéből (vagy akinek az jobban tetszik a diabetológia első öt, s a belgyógyászat harmadik betűjéből) alkotok egy szót.
Ha valaki mindkét szakvizsgával rendelkezik akkor miért ne hívhatnák röviden diabel szakorvosnak ?

Háziorvosi szakvizsgám is van, de a házdiabel, hádiabel, stb., már nem tetszett annyira.

Honlap témája
Egészségügy, s ezen belül főleg a belgyógyászat, diabetológia.

Hol mit találsz, mire számíthatsz :

  • Bemutatkozás menüpont alatt olvashatsz néhány sort rólam,
  • a Rendelés menüpont, segítségedre lehet ha igénybe szeretnéd venni egészségügyi szolgáltatásaimat,
  • mindenkinek csalódást fogok okozni akik a TV-Rádió menüpont alatt abban reménykednek, hogy kedvenc sorozataim, filmjeim, műsoraim felsorolását találják.Néhányszor előfordult, hogy sikamlós területre tévedtem, a médiaszereplés, nyilvános szereplés nem tartozik a könnyen vállalható feladatok közé, hasonlóan mint sok páciensnél az orvosi rendelőben kialakul a fehér köpeny szindróma, nekem is meg kellett küzdenem a kamera/lámpa lázzal, megnézve a videókat mindenki eldöntheti mennyire sikeresen, persze a végeredményt visszanézve helyenként úgy gondolom profibb is lehettem volna.
  • Ha az Előadásaimra vagy kíváncsi akkor ezeket is megtekintheted.
  • Kapcsolat menüpontot is tervezek, itt felteheted kérdéseid is, de először a honlap többi részét szeretném elkészíteni.

Persze én csak az orvos szakmai részével foglalkozom, a honlap fejlesztésében (design, képek) teljes mértékben a családomra (házastárs, gyerekek) támaszkodom.
(A honlappal kapcsolatos észrevételeket a webmester@diabel.hu -ra küldheted.)

Kellemes böngészést és olvasást kívánok.
Köszönöm, a megtisztelő érdeklődést, hogy meglátogattad az oldalamat!